Felületen az ágyamon, és azon gondolkodtam, hogy mekkora szerencse, hogy előttük értem haza. Apropó haza; vajon mi lehet most Adam-mel? Vajon alszik még? Vajon Amanda hisztizett amiért nem vette fel a telefont? Egyáltalán beszéltek?
Na jó Mady, most állj le! Semmi közöd hozzá, csak jófej akart lenni, ezért hazahozott. Ennyi. Hogy juthatnak eszembe ezek kora reggel?
Tényleg, hány óra lehet?
Feltápászkodtam, hogy megkeressem az iPhone-om. Kicsit megszédültem, melynek hatására bevertem a lábam az ágy sarkába, de igyekeztem nem zajt csapni. Végül az íróasztalomon volt a kereset tárgy, a füzeteim alatt. Fél 12. Ennyit a kora reggelről. Ideje lenne lemenni a nappaliba, mielőtt a szüleim azt hiszik, hogy meghaltam. Összegumiztam a hajam, felvettem a lila háziköpöntösöm, majd kiléptem a szobából.
Hallottam a TV hangját, szóval biztos, hogy most kivételesen nem vagyok egysül. Elindultam lefelé a lépcsőn, és közben reméltem, hogy tényleg nem derült ki semmi. Sőt, inkább imádkoztam. A nappaliba érve apát pillantottam meg, majd egy hatalmas mosolyt küldtem felé, amit azonnal viszonzott.
- Jó reggelt!- köszöntem mosolyogva, majd odamentem egy pusziért.
- Már rég elmúlt, de neked is.- közölte szemrehányóan. Az ember egyszer pohenné ki magát, de meg akkor is felróják neki. - Anyu? -kérdeztem.
- Elment manikűröshöz a barátnőivel. Éhes vagy?
-Igen.- Ahogy kimondtam meg is kordult a gyomrom.
- Kaja a hűtőben, dobj össze valamit.
Hogy tudtam, hogy ez lesz a válasz...akkor minek kérdi? Ezt magamtól is megcsináltam volna...
Kimentem a konyhába, öntöttem tejet és müzlit egy tálba, majd visszamentem apához TV-t nézni. Válogatott a csatornák között, de mikor az MTV-n meglátta Lady Gaga legújabb klipjét, nem tudta megállni, hogy ne szóljon hozzá.
- Jól felépítették ennek a Gagyának az imidzsét.- úgy tettem, mint aki meg sem hallotta. - Kiad mégegy lemezt, az megbukik, és onnantól már azt sem fogják tudni, hogy ki volt. Most Rihanna a nagy sztár.- mondta csak úgy mellékesen.
- Amíg túl nem adagolja magát. - fújtattam. Utálom mikor ezt csinálja. Azt hiszi, ha elkezdi szidni a kedvenc énekesnőmet, akkor az nekem hú de nagyon fáj. Néha még én is megszólom.
- Mady, beszélnünk kellene valamiről. - mondta komolyan, majd felémfordult. Legalább a TV-t nem kapcsolta ki. Úgy még rosszabb lenne. A lélegzetem elakadt és nem mertem levegőt se venni. Lebuktam. Most végem. Többet ki se tehetem a lábam az ajtón. - Mit szólnál hozzá, ha Londonba költöznénk?- kérdezte félve. Mi van? Pislogtam párat, mire felfogtam, hogy megmenekültem. Aztán még párat, mire felfogtam a kérdést.
- Nem tudom. Miért nem jó nekünk itt?- kérdeztem feszülten. Ennyit a jó napról.
- Mert nem kellene folyton utazgatnunk anyáddal. Így nagyon sok költség.
- Felőlem. - Rántottam meg a vállam. - Nekem mindegy. - felálltam, a tányért a mosogatóba raktam, majd felsiettem a szobámba. Bazártam az ajtót, majd igyekeztem visszatartani a könnyeimet. Bármikor, ezidáig bármikor elmentem volna akár a világ másik felére is. Miért pont most? Pont akkor, mikor egy (tyúk)lépéssel talán közelebb vagyok Hozzá? Hátha meggondolják magukat. Vagy talán lehet, hogy én gondolom meg magam. Hétfőn úgyis csalódni fogok.
Hétfő reggel alig tudtam feltápászkodni a puha, meleg ágyikómból. Szerencse, hogy hétvégén legalább egy tíz percig kinyitottam a könyveimet, így nem kellett korábban kelnem. Mivel tegnap este nem döntöttem el, hogy mit fogok ma felvenni, előkaptam az "Oh, shit it's monday" felíratú pólómat, egy sortot és egy piros Converse-t. Fogtam a táskám és leballagtam a a lépcsőn. Anya várt odalent, egy tál müzlivel az asztalon.
- Szia kicsim. Hogy aludtál?- kérdezte rutimszerűen.
- Jól, csak keveset. - feleltem egy bágyadt mosollyal, majd adtam neki egy puszit.
- Ma bevihetlek a suliba, egy fél órával lesőbb kell bemennem.
- Ezaz! Nem kell buszoznom. - ujjongtam.
Ezután fogatmostam, majd felvettem az új szegecses dzsekimet, felkaptam a táskámat, és szóltam anyának, hogy felőlem indulhatunk.
Egész úton csendbe voltunk, csak a rádió szólt hangosan.
- Jujj de jó ez a szám.- sikkantottam, mikor megszólalt P!nk "Try" című száma. Feljebb tekertem a hangerőt.
- Muszáj? Nekem is tetszik, de halkabban. - szólt rám és ismét lehalkította.
Azt hittem felrobbanok. Mi vagyok én, vénasszony? Majd ráérek akkor 2 decibellel hallgatni a zenét. De nem szóltam semmit, csak megforgattam a szemem és hisztérikusan sóhajtottam egyet.
- Igazából beszélni szeretnék veled. - kezdte szigorú hangon. - Gondolom apá már elmondta a terveinket. -bólintottam- és mit szólsz hozzá?- kérdezte óvatosan.
- Nekem mindegy. Vagyis nem! Nem akarok költözködni.
- Miért?- kérdezte meglepetten- eddig csak arra vártál, hogy végre elköltözhess. Itt akartál hagyni mindent. Az iskolát, a házat, untad a szobádat, és utáltad Manhattan-t. Mi változott meg?- a hangja értetlenül csengett. Mégis mit mondhatnék neki? Milyen magyarázattal nem ordítaná le a fejemet? Utálom, hogy ilyen idióta magyarázkodásokba sodrom magam. De ha belegondoltam, hogy többé nem láthatom Adam-et, majdnem sírógörcaöt kaptam. Pedig még pénteken beszéltünk először. Nem vagyok normális.
- Mert mostmár kezd minden rendben lenni. Már nem piszkálnak, nem közösítenek ki, már szóba állnak velem. Már legjobb barátom is van.- hazudtam. Bár Chris-szel tényleg jóban vagyok.
- Értem. Ezt még megbeszéljük. Megjöttünk. Vigyázz magadra. - megpiszilt, én meg kiszálltam az autóból- Figyelj oda!- kiabálta utánam.
Többé- kevésbé sikerült. Ha Chris a padtársad lehetetlen figyelni. Ha nagyon unatkozik, előveszi a táblagépét és elkezd vele játszani. Nem tudom, hogy csinálja, de sose veszik észre. A szolidabb változat a keresztrejtvény. Meg persze az örökös levelezés, ahol szétröhögjük magunkat. Szóval éppen, mikor nem Adam-et bámulom ( 8 órából kb. 2), akkor Chris-szel szoktunk szórakozni. Mindenki azt mondja, hogy fiú-lány barátság csak akkor létezik, ha az egyik félnek ferde hajlamai vannak. De ez nem igaz. Mi nagyon jól elvagyunk. Vagy lehet, hogy valamit nem tudok? Mindegy. Szóval éppen fizikán ülünk, és Chris a tanárnőt oltogatja. Szegény idén kezdett tanítani, és maradjunk annyiban, hogy az alkalmassági vizsgán én meghúztam volna.
- Gyerekek! Jövő órán összefoglalunk, és utána témazáró dolgozatot írunk.
- Miből? - kérdezte nevetve Adam. Mi? Adam? Akkor most figyelmed kell Mady!- Tanárnő ezt maga sem gondolja komolyan. Eddig egy NORMÁLIS fizika óránk volt, az is csak akkor, mikor Chris hiányzott, és megembereltük magunkat. Miből írunk? Abból a 200 képletből, amit lediktált a múlt órán. Azt se tudjuk mikor melyiket kell használni.
- Mikor a tanárnő kutatásokon dolgozott, akkor is ezt csinálta?- folytatta Chris mellettem, amíg én elvoltam az iPhone-ommal- felírt egy csomó képletet, azt se tudta, hogy hol tart és remélte, h a végén kijön valami? Mert most ezt csinálja. Nem így kéne tanítani.- mondta vadló hangon.
Már sajnáltam a tanarnőt. Látszott rajta, hogy a sírás határán van.
- Mady, te mit csinálsz a pad alatt? Csak nem egy telefon?- olyan hirtelen jött ide, hogy lezárni alig tudtam, kitépte a kezemből.
- Nem, az nem telefon. Az egy iPhone.- oktatta ki Adam, majd rám mosolygott. Egy ütemet kihagyott a szívem, de visszamosolyogtam.
-Óra végén visszakapod.- mondta az a sunyi egér.
- Látja tanárnő - a padtársam ma nagyon aktívkodik- most is ezzel foglalkozik. Bezzeg ezt jól kiszúrja, de az már nem megy, hogy normálisan leadja az anyagot. Mit csináljon szegény lány, ha halálra unja magát? Nem tud más eszközökhöz folyamodni. Ez a maga hibája.
- Jól van Chris, köszi, ez már sok. Hagyjátok szegényt, mindjárt sír- súgtam oda neki.
Ekkor megszólalt a csengő. A tanárnő még mondta volna a házit, de senki nem figyelt rá. Megvártam, míg a stréber-sor feláll, majd elindultam, hogy visszavegyem , ami engem illet. Felkaptam, majd indultam kifelé az ajtón. Láttam a tanárnő arcán, hogy azt várja, hogy bocsánatot kérjek, vagy legalább mondjam, hogy többet nem fog előfordulni. De mélyen hallgattam. Nem akartam hazudni.
- Jövőórán beszedem a füzeteket! -ordította utánunk a tanárnő.
- Van fizika füzeted? - kérdezte Adam. Úr Isten! Az én fizika füzetemet akarja!
- Van, de nincs benne minden. - válaszoltam "határozottan". Csak annyira, amennyire a körülmények megengedték.
- Az nem baj. Kölcsön tudod adni? Nem hiányzik mégegy egyes év vége előtt.- kuncogott. Jaj de aranyos....
- Persze, de következő órára hozd vissza! - mosolyogtam.
- Mindenképpen. Nagyok köszönöm. Jövök neked egyel. - nevetett, majd sarkon fordult.
- Szavadon foglak! - kiabáltam utána, mire visszafordult egy hatalmas mosoly kíséretében.
- Ez meg mi volt?- veregetett vállon Chris. - csak nem alakul köztetek valami a pénzes ficsúrral? - húzogatta a szemöldökét- bár meg kell hagyni, akkor életében először lenne egy jó csaja.-"töprengett".
- Nincs köztünk semmi. Csak elkérte a füzetem. -hagytam figyelmen kívül a "bókját."
- Ez minden?-kíváncsiskodott.
- Nem egészen.- nevettem zavaromban- Pénteken elmentem egy buliba...
- Mady, ugye nem azt akarod mondani, hogy...
-Megvárnád, míg befejezem? - keltem ki magamból, mire befogta, és bólintott, hogy folytathatom. - szóval a buliban találkoztunk, pedig hidd el, én kerültem. Tényleg. De észrevett és hazavitt. Ennyi.
- Hát jó. Mindenesetre örülök neki, hogy összehaverkodtatok. - még mindig úgy nézett rám, mintha egy szavamat sem hinné el.
- Na jó! Nem vagy éhes? -tereltem a témát.
- De. Mehetünk ebédelni?
- Erre vártam mióta kijöttünk óráról.- durcáskodtam.
- Na, ne legyél már ilyen morcika.- gúnyolódott. Majd elindultunk az ebédlő felé, röhögcsélve, mint két idióta...
Egész délután Chris járt a fejemben. Nem tudtam mire vélni a "bókjait" és a becézgetéseit. Megváltozott. Volt benne valami fura. Ahogy rámnézett, minden egyes alkalommal, mintha... nem is tudom, a Napot látná. Tiszta szívből reméltem, hogy ezt csak beképzelem magamnak és semmi több nincs kettőnk között, mint barátság. Már régóta vágytam egy barátra, akivel nagyjából-ha nem is mindent- de megbeszélhetem a dolgaimat. Bár Chris-szel nem lelkizünk, inkább csak sulis haverok vagyunk, mégis azt mondhatom, hogy az osztályból- sőt, az egész iskolából- ő áll hozzám a legközelebb. ( persze fizikálisan. Érzelmileg nem hozzá kötődöm a leginkább.) Nem akarom, hogy esetleg többet érezzen irántam, mint amennyit én viszonozni tudok.
De mi van ha igazam van? Mi van ha tetszem neki? Akkor mit fogok csinálni?
Valahol az agyam legelegeldugottabb részében el tudtam képzelni, hogy Ő és Én, de nagyon halványan. Esetleg csak akkor, ha az A terv nem válik be. De még akkor sem, mert nem használhatom ki a barátomat. Hiába nála nem érzem azt, amit "kéne". Ha meglátom nem zsugorodik össze a gyomrom, nem remegnek a lábaim és nem jön rám vigyoroghatnék. De reménykedem benne, hogy nem kell majd neki magyarázkodnom.
Szegény tanárnő!:DDDD de gonoszak!:D kedves volt Adamtől és Christől, hogy megvédték Madyt:) mondjuk igazuk is volt, mert ha nem tanít semmit a tanár akkor el kell foglalni magunkat és erre a legjobb a telefon:DD kár lenne ha Mady pont most költözne el mikor kezdenek alakulni a dolgai :S én szurkolok mindkét srácnak!:DD jó volt ez a rész örülök, hogy most hosszabbra sikeredett:) várom a következőt is:)
VálaszTörlés